A horrorsorozat folytatása. Az Emberek a hátsó kertben a Kráner család sötét története, amely egy kellemes, tavaszi délelőttön kezdődött – de nem úgy ért véget.
Mi történt korábban?
Az előző részben Marci és Csilla megtekintettek egy romos, mecseki parasztházat, amit egy arrogáns ingatlanügynök próbált meg rájuk sózni. Marci egyből gyanút fogott a hely nyomasztó légkörétől: a házat valamiért újrafestették belülről, az egyik szoba falain pedig szürke foltokat fedezett fel. Valamit el akarnak titkolni előlük? Gyanakvását csak tetézte a gyerekkoporsóra emlékeztető doboz, amely a hátsó kert egyik almafájáról lógott a sövényfal túloldalán. Csillát nem érdekelték az ellenvetései: csak a saját álmaival volt elfoglalva. Minél előbb meg akarta venni a házat, hogy berendezhessék a kis fészküket.
Legalább két hete mindennap látták a varjat, ahogy matat a tollai között, és károg a házikó tetején. Marci követ dobott felé, de lepattant a doboz oldaláról.
A madár meg se rezzent. Illegette tovább apró fejét a kopasz ágak közül, mintha csak rajta gúnyolódna.
Kerített még egy kavicsot, de ekkor a dög hirtelen felrebbent, és széles kört leírva húzott el a viharos szélben.
Marci kattogtatta a sniccert. Felfelé mászott a létrán. Eljött az ideje, hogy végre leszámoljon ezzel a förmedvénnyel. Hogy kivágja ezt az undorító tályogot. Hogy ne csak házuk legyen, hanem otthonuk is.
Hogy megérkezzenek.
Megkapaszkodott az egyik faágban, a zsineghez szorította a pengét, vett egy nagy levegőt – és vége.
Sok mindent el lehet intézni egyetlen vágással.
A házuk kicsinyített mása darabokra tört a sáros földön. Megszürkült deszkái szanaszét hevertek.
– Muszáj ezzel most szórakozni? – kiabálta Csilla a teraszról. – Mindjárt itt vannak a vendégek, te meg még fel sem vagy öltözve!
– Neked meg muszáj a szívbajt hozni az emberre? Azt akarod, hogy kitörjem a nyakam?
– Ezért mondom!
– Inkább menj, figyelj a gyerekre, mielőtt megint belenyúl a kibaszott konnektorba.
– Eszik.
– Jól van, akkor egyen. Én is mindjárt jövök. Egy perc, csak összeszedem ezt a szart.
Csilla vörös-fekete alakja eltűnt a bejárati ajtó mögött.
Marci lemászott. Kukazsákba gyűjtötte a házikó maradványait, aztán a fészer egy piszkos sarkába tette a létrával együtt.
Már csak tavaszig kellett várni a többi munkával. A kapuval kell kezdeni, gondolta. Újra kell deszkázni az egészet. Vagy teljesen lebontani. Végighúzta az ujját a rozsdás kereten: pattogott róla a festék.
Aztán jöhet a sövény, ami most boltívként hullámzott fölötte. Ez is mehet a levesbe. Teljesen kitakarta a hátsó kertet.
Rá akart gyújtani, de akkor eszébe jutott, hogy sietnie kell. Leverte a sarat a cipőjéről, és bement a házba, ami minden nappal egyre kevésbé hasonlított egy zombilyukra.
Ma inkább ősi labirintusnak tűnt tele pókokkal és csontvázakkal. Zúgott és süvített az eltévedt turisták szellemeitől. Sütőajtó nyílt, sütőajtó csukódott hideg csattanással. Tál zörgött az ebédlőasztalon.
Marci mélyeket szívott a cookie édeskés illatából, de Csilla a kezére csapott, amikor a fekete halom felé nyúlt.
– Várj még! Meleg. Meg amúgy sem eszünk piszkos kézzel.
– Húztam kesztyűt.
– Akkor se. – Csilla mosolygott.
Olyan dögös volt miniszoknyában és szarvakkal, hogy Marci legszívesebben a konyhaasztalra fektette volna, ha nincs ott a gyerek.
És a mindent beborító pókháló. Megcsókolta.
– Fürödj le, öltözködj fel, aztán készítek rólatok néhány képet. Szeretném, ha ma minden tökéletes lenne.
Csilla az etetőszék felé fordult, mire Marcinak sikerült kicsennie egy süteményt a tálból. Kacsintott Botondkának.
A gyerek vigyorgott.
– Nem akarod kicsit lehalkítani ezt a zenét? Vagy mi ez? Olyan, mintha valami akváriumban lennénk.
– Ha megjöttek, kikapcsolom. Menj fürdeni. Gyorsan-gyorsan.
Épphogy elért a fürdőig, a kutya már robogott is keresztül az udvaron, akár egy tank. Megszólalt a csengő.
– Siess, addig én feltartom őket! A jelmezedet odatettem a szárítóra.
Minden ördöglánynak szüksége van egy ördögférjre. És minden ördögfiókának kell egy ördögapa.
Már ha ennek az ördögapának nem akad el a cipzárja. Marci vörös kezeslábasa akár a Nyerd meg az életed Netflix-sorozat őreinek egyenruhája is lehetett volna – csak harsányabb és feszesebb volt annál. Hiába szenvedett, sehogy sem tudta rendesen felhúzni.
Kopogás hallatszott.
– Mindjárt.
– Gyere ki, drágám, vendégeink vannak. Hagyd a jelmezt.
– Hogyhogy hagyjam? Nem úgy volt, hogy…
Majdnem összecsípte a tokáját. Kopasz fejére húzta a kapucnit, és utoljára még végignézett magán a tükörben. Hegyes farok kígyózott utána a csempén.
– Na, milyen vagyok? – kérdezte fennhangon, de amikor meglátta a felesége szellemarcát, azonnal megtorpant a lendülete.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Eleven Liget to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.