Fenntartható család (részlet)
A Fenntartható család a GABO kiadó 2023-as SF-antológiájában jelent meg
A Fenntartható család a GABO kiadó 2023-as Év magyar science fiction és fantasynovellái kötetében jelent meg. A sorozatot Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor szerkeszti. Beszerezhető a webshopjukból.
🎁Mivel a héten ismét péntek 13-ára esett a születésnapom, ezért mától mindenki ingyenes előfizetést kap az év végéig.
⌛Az Emberek a hátsó kertben folytatására még várnotok kell. Idén már nem is biztos, hogy lesz új rész. Elkövettem azt a hibát, hogy közben nekiálltam egy esszének, ami végül akkora lett, mint egy BA-s szakdolgozat, és elvonta az összes kapacitásomat. Karácsony előtt amúgy sem biztos, hogy a családon belüli erőszak horrorja a legvonzóbb téma.
– Ha valaki keresne, hagyja meg a telefonszámát, majd visszahívom. – Ezzel a mondattal vette kezdetét a baranyatanúi passió, avagy az eredménytelen könyörgéssorozat, amivel a következő három napot töltöttem. Sehogy sem tudtam rábírni a helyieket, hogy beszéljenek nekem Novákékról. Egyedül a falu kocsmárosából sikerült kicsikarnom egy ígéretet egy interjúra, bár amikor betértem hozzá, már kezdtem sejteni, hogy ő is vissza fog táncolni, ahogy a többiek.
A TárnokiSec két kopasza éppen a pultnál ücsörgött. Olyan komótosan itták a kólájukat, mintha csak nyaralnának. Nem is érdekelte őket, hogy a Novák ház közben őrizetlenül áll. Leültem egy asztalhoz, és vártam, hogy végre felszívódjanak, de egyikük úgy döntött kifelé menet, hogy csatlakozik hozzám. Lovaglóülésbe fordította előttem a széket, és faggatni kezdett. Közben a társa, gondolom, lecsekkolta a kocsimat odakint.
Tanulság1: Sose add ki magadat olyan turistának, aki az egykori sváb falvakat akarja körbejárni, mert meg fogják kérdezni, miért nevezed őket egykorinak, te pedig el fogod magyarázni. Egyszerűség > bonyolultság. Tanulság2: Ne a Volkswageneddel utazz, hanem vidd már el egy rohadt szervizbe, és bérelj helyette egy rendes kocsit. Tanulság3: És takarítsd ki. A gyorskajás szemétről könnyen a zsurnálkasztra lehet asszociálni, mert a többség azt képzeli, hogy az újságírók szabad szellemek, nem pedig fegyelmezett, vállalati bürokraták, ahogy a valóságban. Tanulság4: Mindez fokozottan igaz, ha korábban már megfordult a környéken a konkurencia (lásd. kupecbotrány), vagy állatjogi aktivisták. Tanulság5: Sose higgy senkinek, aki interjúval kecsegtet. Főleg, ha ő méri az italodat, és jó eséllyel valakinek a lekötelezettje. Vagy egyszerűen csak egy gyáva alak.
Szóval, nem maradt más választásom, mint belógni a telekre. Egyébként is napirenden volt a dolog, de a biztonsági őrök végképp meggyőztek róla, hogy eljött az ideje. Másnap reggel letettem a kocsit egy eldugott kis helyen a falu határában, aztán rászántam magamat az akcióra – és elzavartak.
Az első alkalommal legalábbis. Hatalmas kerülővel, éjjel tértem vissza az erdőn keresztül, ahol délben még majdnem kiköptem a tüdőmet. Most úgy haladtam egyre beljebb, mint egy vadászó párduc az éjszakában. A fák szinte szikráztak a telihold fényénél. Száz méterre lehettem a kerítéstől. Már láttam felsejleni a csillagokat és a ház fekete tömegét a kopaszodó lombokon át. Mintha még mindig ott ültek volna a varjak is.
Ekkor törte meg valami először a csendet. Vagy ez volt az első alkalom, amikor hallottam valamit. Valahonnét a mezőn túli facsoportból jött a hang. Egy bagoly ütemes huhogása, amire azonnal válaszolt is egy másik – de az nem bagoly volt. Nem is állat. Hanem olyasvalami, amiről csak egy rémálomban tudtam elképzelni, hogy valaha is hallani fogom éjszaka egy erdőben.
Valahol a fák mélyén egy csecsemő sírt. Egyre csak üvöltött magatehetetlenül, kétségbeesetten, és lassan szinte már hörgésnek tűnt a visítása, de senki sem sietett a segítségére, sírt és sírt. Lüktetett a mellkasom. Megálltam. Elő akartam venni a zseblámpát, de ekkor még a gyereksírásnál is furcsább dolog történt. Rájöttem, hogy nincs is rá szükség. Láttam a sötétben. Nem úgy, mint eddig, hanem úgy, mint mondjuk egy félhomályos aluljáróban vagy egy rosszul kivilágított utcán késő éjszaka. A sápadt, zöldes fény odafentről jött, a fa koronájáról. Egyenesen a Riddler figura hiányzó jobb karjára világított a földön, mint egy low-budget RPG-ben, nehogy a játékos véletlenül elfelejtse felvenni a tárgyat a küldetéshez. Tényleg ekkora egy marha lettem volna? Már vártam, hogy valaki előugrik egy kamerával, és beleröhög a képembe, hogy „Bevetted!”, de semmi sem mozdult. A gyereksírás is elnémult. Lehajoltam a játékdarabért, mire egy másik lámpa izzott fel valamivel arrébb. Akár egy túlméretezett falevél is lehetett volna vízcseppszerű alakjával, de nem láttam rajta kapcsolót. Kattanást sem hallottam, amikor véletlenül aktiváltam a következőt. Bekapcsolt még egy. Hirtelen tucatjával kezdtek el világítani, elindult valami láncreakció. Hátráltam, de már nem volt hová. Hideg lidércfényben úszott az erdő. Megszólalt a riasztó. Vagy valami zavart csipogás hallatszott. Szédítően lüktettek a levelek fényei. Aztán megmozdultak.
Valamik megmozdultak odafent.
Felébresztettem őket.
A sok száz fekete szemgolyót. A fehér agyarakat, a tátogó szájakat, a hegyes füleket, a rángatózást, a villogást, a zsizsegést. Akkora lett a zűrzavar, hogy a saját üvöltésemet sem hallottam. A falevelek leszakadtak az ágakról, neonzöld, szárnyas orkánként zúdultak ki a lombokon át. Egy másodperc, és már csak a Tejút csillagait láttam a helyükön.
A denevérek követték a teremtőiket fel az égbe.
Mit olvass még?
