Távmunka

Megjelent egy publicisztikám + folytatódik a regény

Frissítés

A héten megjelent egy publicisztikám az öt.hu felületén. Az Öt az ATV hetente jelentkező közéleti talkshow-ja, amelyben mindenféle aktuálpolitikai dolgokat szoktak megvitatni a műsor állandó vendégei. Nemrég indítottak egy saját online felületet is – ha jól értem, az Indexszel partnerségben –, ahol az alternatív véleményeknek is teret adnak, így magától értetődött, hogy írjak ide valamit.

Ajánlom tanulmányozásra a kommenteket Facebookon és az oldalon is. Engem neveznek olyan emberek frusztráltnak – amúgy az vagyok, és? ez egy érv? miért, ők nem azok? lol –, akiknek a belterjes-elitista sznobponyvái valószínűleg meg sem jelenhetnének, ha a kamukiadóik nincsenek megtolva az adómból.

Na már most, ez az egész kutyakomédia az én piacról élő – egyébként írói ambíciókkal is rendelkező –, dolgozói perspektívámból nagyjából úgy fest, mint amikor Manyi néni flegmázik nekem a NAV-nál az asztal mögül, mert véletlenül becsuktam magam mögött az ajtót, miután beléptem az Ő Terébe, amikor nem szabadott volna. Mármint az én terembe léptem be, ugye, csak erről kedves Manyi néni megfeledkezik, és ha felhívom rá szíves figyelmét, még ő van megsértődve, mert egy házmester, akinek pozíciója, befolyásos barátai és állami javadalmazása van, nem pedig tehetsége.

Azért dolgozom, hogy a saját konkurenciámat és ellenségeimet tartsam el, akik egy kanál vízben megfojtanának, ha tehetnék. Jó vicc. Minden nappal egyre közelebb érzem magamhoz a libertarianizmust, komolyan mondom.

Ezt a vasat mindenesetre érdemes lehetne ütni, mivel van rá fogadóközönség, továbbá normalizálni is csak az ismétlésen keresztül lehet valamit. Adófizetőként egyébként is érdekel, hogy mire költik a pénzemet. Legalábbis addig még érdekel, amíg el nem húzom innét végre a csíkot, csak hát a buta emberek nem tesznek jót a mentális egészségemnek, pláne, ha még okosnak is képzelik magukat. Nehéz dió ez.

Erősen gondolkodom egy kvantitatív kutatáson, továbbá az elmúlt évtizedek irodalomfinanszírozásának szisztematikus feltárását sem ártana elvégezni, bár utóbbit nem hiszem, hogy valaha is meg fogom tudni csinálni, mivel túl nagy meló lenne meló mellett, meg én amúgy is horroríró vagyok. Ami ilyen jellegű kísérletekkel eddig találkoztam, azokat mindenesetre túl amatőrnek találtam.

Majd az adókból finanszírozott hozzáértők feltárják, hogy mire költik el a színfalak mögött a pénzedet, és arra is felveszik a támogatást. A kecske pedig megőrzi a káposztát, ahogy a karácsonyi ajándékot is a Jézuska hozza. De talán az lenne a legjobb, ha elengedném ezt a témát. Amúgy sem hiszem, hogy Magyarországon van értelme irodalmi életről beszélni. Van valami imitációszerűség, hogy úgy tűnjön, mintha lenne olyan, hogy magyar kultúra, de közben mindenki amcsikat olvas meg Netflixet néz. Csak hát közben meg 27%-os az ÁFA…

Remélem, nem rontottam el a vasárnap délelőttötöket a rantelésemmel. Ígérem, nem írok többet ilyet.

---

Mi történt korábban?

Fekete János megismerkedett a munkatársaival: Karesszel, a menedzserrel, Tamarával és Valentinnel, a két programozóval, továbbá Balázzsal, a rendszergazdával. Tamara, akivel egy asztalhoz került, beavatta őt a Lapos nevű projektjébe, amelyen éppen dolgozik.

// 7.

Nyolc óra ötvenöt perckor pötyögtem be az adataimat a Windows bejelentkező képernyőjén. Elindítottam minden munkához szükséges alkalmazást, és izgatottan fészkelődtem a maradék öt percben.

Az elavult céges laptop egy F-16-os utánégetőjével bömbölt az asztalomon.

A touch padja nem működött, a kapott egértől pedig valószínűleg tönkrement volna a csuklóm, úgyhogy a saját eszközeimmel voltam kénytelen dolgozni. Balázs tegnap többször megmutatta az összes programot és fájlmegosztó tárhelyet, amire szükségem lesz a munkához, de annyira ideges voltam, hogy attól féltem, még a chat alkalmazást is el tudom rontani valahogy. Belégzés, kilégzés.

Kilenc óra: ráírtam Tamarára. Eleinte a chatben is követtem a helyesírási szabályokat. Valamiért azt gondoltam, professzionálisabbnak tűnök tőle.

> Hali! :)

Tamara tíz perccel később válaszolt.

> hali

> Kiderült, hogy melyik projekten leszek? Nekem tegnap a Roland azt mondta a telefonba, hogy megírja neked.

> még nem írt

> majd biztos fog

> És addig mit csináljak?

> pasz

> húzd le a Lapos kódját gitlabról vagy ilyesmi :)

> a gitlabot tegnap megmutatta a Bazsi, igaz?

> Aha, meg.

> itt találod:

Belinkelte a kódbázist, és elkezdtem letölteni a fájlokat.

> a gecik sztem nem mind vannak feltöltve

> Ok, köszi. Lehúzom, és akkor elkezdem átnézni.

> okok

Tamara kristálytisztán kódolt. Ez nem a Voynich-kézirat volt ezeréves PHP-ban megírva. És nem is a könyvtár belső rendszere, amire néha ráraktak dolgozni még az előző munkahelyemen, mert tudták, hogy van programozói végzettségem. Persze nem ezért vettek fel, hanem afféle mindenes voltam. Kellett valami jövedelem, miután hazajöttem Németországból, de aztán fél év után ki is rúgtak. Állítólag azért, hogy valamelyik fejes semmirekellő gyerekét tegyék a helyemre.

Nem, ez a kód önmagát magyarázta el, nekem csak követnem kellett a mesterművé csiszolt, tökéletes szöveggép színes sorait. Sehol egy rosszul elnevezett változó, egy indokolatlan függvényhívás vagy kódduplikáció – minden a helyén volt. Lehet, hogy Laposék hülyeségeket kértek tőle, de Tamara állta a sarat, ami fellelkesített. Talán mégiscsak találok itt némi szakmaiságot is, gondoltam, nem csak káoszt és igénytelenséget. Megint motiváltnak éreztem magamat, mint amikor a HelTechhez jelentkeztem. Tanulni akartam, hogy a legjobbak közé kerüljek, de hamar kiderült, hogy Tamara nem jó tanár. Akárhányszor kértem segítséget tőle egy-egy megoldása kapcsán, mindig kérdésekkel vágott vissza.

> miért, te hogy csináltad volna meg?

> miért akarod máshogy megcsinálni?

> nekem erre most nincs időm, bocsi

Ezután általában belinkelt valami cikket, és órákra felszívódott. Még arra sem vette a fáradságot, hogy elmagyarázza hogyan is kapcsolódik a kérdésemhez. Egyszer véletlenül még egy Wikipédia szócikket is küldött valami gyógyszerről.

A második nap délutánjára aztán el is mosta az eső a lelkesedésemet. Már azon sem lepődtem volna meg, ha Tamara mesterséges intelligenciával íratta volna a kódját. Olvastam a kódot és az általa használt keretrendszer dokumentációját.

Éppen lefelé indultam a tálcával az ebédszünetről, amikor feltűnt, hogy lenémítva felejtettem a telefonomat. Három nem fogadott hívás világított a képernyőjén – mindhárom Rolandtól. Fél egykor érkezett az utolsó. Most fél kettő volt.

Imádkoztam, hogy vegye fel.

A vonal kicsöngött egyszer, kicsöngött kétszer, kicsöngött háromszor, aztán gépies búgással ütötte a dobhártyámat. Eső kopogott az ablakon. Biztos valami megbeszélésen van, gondoltam. Majd visszahív, nem szabad pánikba esni. Nem szabad. Pánikba. Esni. Csak nem rúgnak ki egy ilyen apróság miatt.

Vagy igen?

Megcsörrent a telefon.

– Halló?

– Szia, Roli vagyok. Figyelj, megmondanád, hogy miért nem lehet téged elérni? Már háromszor hívtalak.

– Igen, láttam, bocsi, véletlenül valahogy lenémítottam a telefonomat. Nem fog előfordulni többet, nagyon sajnálom.

– Jól van, köszi. Most mit csinálsz egyébként? A srácok mindent megmutattak tegnap?

Nem mertem kijavítani, hogy tegnapelőtt.

– Igen-igen, minden rendben van. A Lapos kódját nézem át épp.

– A Laposét? Miért azt?

– A Tamara azt mondta, ezt csináljam.

– Nem-nem, te nem azon a projekten fogsz dolgozni. – Idegesen sóhajtott. A szívem kalapált. – De ezt világosan elmagyaráztam neki is. Te a Roffice-on fogsz dolgozni. Ez egy belső fejlesztésű projekt, arra lett kitalálva, hogy rögzítsük benne a munkaórákat meg a feladatokat meg az egyéb céges dolgokat. Amolyan vállalatirányítási szoftver, van benne egy ticket rendszer meg mindenféle jóság. A nagyja már meg van csinálva, de maradtak benne elég csúnya bugok, amiket az előző fejlesztők hagytak itt nekünk, ezért nem használjuk. Ráncba kéne szedni. Mit gondolsz, menni fog?

– Persze.

– Köszi. A Tamara majd megkeres a részletekkel. Van kérdésed vagy bármi egyéb, amiben segíthetek?

– Nincs, köszi.

– Akkor egyeztess kérlek a Tamarával, és kezdj el dolgozni. Ha azzal megvagy, akkor lesz egy nagyon izgalmas, új projekt. Majd ha odaértünk, meglátod. A telefonra pedig tényleg figyelj oda kérlek, mert én napközben nem mindig vagyok gépközelben. Ha bármi van, nyugodtan keress.

– Rendben.

– Köszi. Akkor további jó rokizást, és kellemes délutánt!

– Köszi, neked is.

Megkönnyebbült sóhajjal szállt ki belőlem a mondat. Talán még mosolyogtam is.

Nem tartott sokáig.

// 8.

– Miért mondtad a Rolinak, hogy én azt mondtam, hogy a Laposon fogsz dolgozni!?

Tamara hisztérikusan hadart a Discord másik végén. Eltartottam a fülemtől a fejhallgatót.

– Én nem ezt mondtam neki, hanem hogy…

– Jól lebaszott, mert szerinted a Laposon kéne dolgoznod, pedig én nem is ezt mondtam neked! Miért mondasz neki ilyeneket, ha egyszer nem is igaz!? Én csak annyit mondtam, hogy nézd át!

– De hát én… én… én…

– Te-te-te-te mi? Te is ki akarsz csinálni!?

Eszelős sipítássá torzult a hangja.

Egy másodpercre azt hittem, a halálhörgését hallom, aztán hosszú csend telepedett ránk, ami fagyos vízcseppként gördült végig a hátamon.

– Tamara… Ott vagy?

Talán egy percbe is beletelt, mire a karika megmozdult a rózsaszín hajú anime kislány körül, ami az avatárja volt. Vidáman kacsintott egyet victoria-jelet küldve.

– Itt. Hol lennék?

Habogtam valamit, hogy biztos hálózati hiba történt, rosszul hallottam, és inkább a Roffice-ról beszéltem. Ez sem tetszett neki.

– Komolyan arra rakott rá? Atyaúristen. Azt a szart Braille-írással írta az előző kupac majom, amelyik itt dolgozott. Tényleg képes volt azt kiadni? Egy rakás szar az egész. Én csak egyszer láttam a kódját, de azóta is rémálmaim vannak.

Kuncogott.

– És mennyire ismered magát a projektet? Mit kell tudni róla?

– Nem annyira. Az egyik fejlesztő, valamilyen Zoli mutogatott belőle ezt-azt, valami bugot meg egyéb hülyeségeket, de az a srác se volt komplett. Figyelj, Jani, ha jót akarsz magadnak, szerintem elhúzol innét, amilyen gyorsan csak tudsz, mert ez a hely nem az, aminek látszik. Ez a Pokol, érted?

– De hát miért?

– Teljesen nyilvánvaló.

Az orrnyergemet masszíroztam.

– Oké… Annyiban esetleg tudnál segíteni, hogy hol találom a Roffice forráskódját?

– Na, az jó kérdés. Úgy rémlik, valamelyik ezer éve nem használt szerverre van felbaszva egy .tar fájlba. Kicsomagolod, aztán mehetsz is lobotómiára.

Nevettem.

– Nem viccelek.

– A Roland nekem csak annyit mondott, hogy elég csúnya bugok vannak benne.

– Azok biztos, hogy vannak benne. Az egész egy nagy bug.

– Értem, de ettől még megkért, hogy javítsam ki őket, úgyhogy ki is fogom javítani, de ahhoz előbb tudnom kéne, hogy pontosan mit.

– Hát, passz. Asszem a pontozó rendszerével volt valami baj. – Tamara rövid szünetet tartott. A háttérben csipszes zacskó zörgött. Vagy talán belefújt a mikrofonjába. – Aha, igen. A pontozó rendszerrel tuti, hogy volt valami. Összevissza értékelte az embereket, vagy valami ilyesmi, de egyébként sincs befejezve. A felvett ticketekkel is mintha lett volna issue… Nem tudom. Szerintem húzd le a kódját, klikkelgesd át a felületét, játszadozz vele, és úgy talán rájössz.

– Rendben, köszi. Azt még el tudod mondani, hogy mi ez a pontozó rendszer?

– Egy jó nagy faszság. Arra találták ki, hogy az emberek értékeljék vele egymást minden hónapban. Legalábbis nekem a Zoli vagy hogy hívják anno ezt mondta. Az a lényeg, hogy minden hónap első napjától talán hó közepéig lehet pontozni vele a többi kollégát bizonyos kritériumok mentén.

– Mint Kínában?

– Kínában?

– Hát, elvileg van ez a társadalmi pontrendszer Kínában. Mindenki erről beszél, de összevissza, szóval nehéz tájékozódni. Még egy Black Mirror rész is van valami hasonlóról.

– Aha, lehet. Nem láttam.

– És befolyásol valamit, hogy kit hogyan pontoznak?

– Ezt a Rolitól kérdezd. Én úgy tudom, hogy a HR-es ötlete volt, de most tényleg mennem kell.

– Várj még. Csak egy percet, légyszí. Ezt a Zolit el lehet érni valahogy?

– Nem tudom. Már a nevében sem vagyok biztos, megmondom őszintén. Régen volt. – Nevetett. – Mindegy. Majd megpróbálok utánajárni csütörtökig. Addig keresd meg a Bazsit, és kérdezősködj nála, bár nem hiszem, hogy előrébb leszel vele, mert ő ugye nem igazán lát rá a fejlesztők dolgaira, de a tárhelyet biztos, meg tudja mutatni neked. Az ilyen keverős-kavarós dolgokat meg legközelebb próbáljuk meg egymás között kezelni, oké?

– Oké. Bocsi.

– Semmi gond. Még új vagy itt, majd megszokod a rokizást. – Megint nevetett. – Nekem viszont tényleg mennem kell, mert rohadtul le vagyok maradva. Na, hali.

– Várj, csak még egy…

Kilépett.

---

Mit olvass még?

A kapu a tükörben

A művészi hivatalnok [hanggal]

A kortárs szépirodalom nem közügy [hanggal]